Egy lemezborítóban megtalálták Lennon levelét
2017-10-25
A legrangosabb svéd díjat kapta Sting
2017-10-26

Az ABBA megunta a sikert

Benny Andersson állítja: tulajdonképpen Tim Rice dalszövegíró miatt oszlott fel végleg a népszerű ABBA együttes. A zenész szerint 1982-ben csak ideiglenes szünetnek indult a dolog, de aztán Tim megkereste őt és az ABBA másik férfitagját, Björn Ulvaeust. A szövegíró arra kérte őket, hogy működjenek közre egy színpadi darabban: ez volt a vég kezdete.  „Ki akartuk próbálni, milyen egy színpadi darabot írni. Ez lett a Sakk című musical. Aztán azt mondtuk: mi értelme lenne visszamenni a zenekarhoz, mikor ezt jobban szeretjük?” – magyarázta Andersson a Daily Expressnek.

 

Egyébként 2017 szeptemberben jelent meg egy zenei csemege, éppen Benny Andersson-nal, aki az egykori ABBA slágereket zongorán adja elő.

21 felvételt tartalmazó egyszerűen csak ’Zongora’ című CD a szeptember 29-i Deutsche Grammophon adta ki és Andersson pályafutása során az ABBA dalai, musicaljeinek részletei, illetve az 1980-as évek utáni szóló albumai és a Benny Anderssons Orkester (Benny Andersson zenekara) dalaiból állnak.

“Furcsa módon, úgy érzem mintha az emlékiratainat játszanám a zongorán” mondta Andersson. „Megpróbálok ma is minden nap órákon át zenét szerezni a zongorán” – tette hozzá a híres svéd zenész, aki 10 évesen kezdte a zongorázást, Elvis Presley “Treat Me Nice” című dalát meghallva.

“Ez az új szóló zongoramuzsika gyűjtemény megerősíti Benny örökségét, mint korunk egyik jellegzetes kortárs zeneszerzőjét” – mondta Sir Lucian Grange, az Universal Music Group elnök vezérigazgatója.

Még egy érdekesség: azon a zongorán játszott, ami a stockholmi ABBA Múzeumban látható jelenleg és a felvételeket Skeppsholmen szigetén található RMV Stúdióban rögzítették.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Az ABBA újraegyesítésére még várni kell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.