2017 legnagyobb turné bevételei
2018-01-03
… a dalaink, a lemezeink csendben elhaltak
2018-01-09

A szorító és a színpad Stingje

Ha azt a nevet hallja, hogy Steve Borden, akkor tudja, elsőre kire gondolunk? És ha azt, hogy Gordon Sumner? Mindketten Sting néven váltak ismertté, előbbi pankrátorként, utóbbi a The Police korábbi frontembereként, majd szólóelőadóként. De melyikük az igazi Sting? Az amerikai védjegyhivatal szerint az 1985 és 2016 között aktív amerikai pankrátor, vagyis Steve Borden, az énekes csak éves jogdíjért cserébe használhatja azt.

A dolog elég egyszerű, valószínűleg Gordon Sumnernek eszébe sem jutott bejegyeztetni a Sting nevet, főleg akkor nem, amikor a The Police-szal, és nem egyedül vált világszinten ismertté. Pedig a Sting becenevét jóval korábban, még az 1970-es években kapta, amikor a Phoenix Jazzman newcastle-i zenekarban többnyire egy fekete, sárga csíkos pulóverben játszott.

 

Amikor a másik Sting 1985-ben pankrátor lett, addigra Gordon Sumner már mindenkinek csak Sting volt, egy 1985-ös dokumentumfilmben is azzal válaszol az őt Gordonnak hívó újságírónak: „a gyerekeim is, de még az anyám is Stingnek hív. Ki ez a Gordon fickó, akit említ?”

Később, 2011-ben azt mondta, életében nem hívta még senki Gordonnak komolyan, ha az utcán szólítanák meg így, meg se hallaná.

Mégis, éves licencdíjba kerül neki – a pletykák szerint –, hogy ne Gordonként éljen. Azt nem tudni, hogy hivatalosan mennyit fizet az egyik Sting a másiknak, ahol egyáltalán beszélnek összegről, ott jelképes, évi egydolláros díjról számolnak be, ami elég jó fej dolog Steve Bordentől. Ehhez persze érdemes tudni, hogy időközben jó barátságba került egymással a szorító és a színpad két sztárja.

 

 

 

Egy régi, de ma is aktuális riport Sting önmagáról és a világ dolgairól
‘A válaszokban a kérdések…!’
 
 
Teszem a dolgomat: harminc éve énekelek és délutánonként komponálok.
 
Tetszik New York! Könnyed helynek tartom, mert más városokhoz képest több lehetőség van az önmegvalósításra. Itt a taxis, a rendőr a tűzoltó sajátjának érzi a kedvenc TV műsorát. Az embereknek megvan a privát kedvencük. ” Oh ! A héten Sting lesz a vendég a show-műsoromban! Oh, de remek!
 
Nálam először a zene születik! Ha jó a zene, az adja a történetet, a szöveget hozzá.
 
Nem kell a világ legjobb énekesének lenni! A lényeg az egyéniségben van. Bárhol, bármikor kinyitod a szád, az embereknek tudniuk kell: ” Oh, ez Van Morrison, vagy “Oh, ez Bob Dylan, vagy “Oh, ez Bono!” Benned és általad kell kialakulnia annak az egyéni hangzásvilágnak, amitől te vagy te!
 
A szüleid a neveden szólítanak! Mert nem ismernek mélyen. A barátaid viszont a beceneveden szólítanak, mert ők pontosan tudják ki vagy igazából. 
 
Tök szerencsétlen gyerekkorom volt! De ugye bár nem változtathattam rajta. Viszont a gyerekkorom tett azzá, ami lettem és ettől egészen boldog vagyok.
 
Az igazság felcserélhető és többelvű!
 
Valaha elmentem gyónni! Hétéves korában az ember kérhet bűnbocsánatot.  De abban a korban nem követünk el bűnöket. Viszont egész listával el lehet menni gyónni: oh, úgy is feloldozást kapunk! Na, így aztán a sok szarság mellett, még maguknak is hazudnak az emberek.
 
Feltételezhetően mi is elkövetjük azokat a hibákat, amelyeket a szüleink velünk elkövettek.
 
 
A jó házasságnak nincs titka! Szeretem a feleségemet! Ez mindennél fontosabb! Tényleg!
 
A szex! Csak nézőpont kérdése, mi az értelme dugni hét órán keresztül. Nekem nem az átszellemült érzelmekről szól, de azért lehet csinálni.
 
Nagyon nyitott vagyok, nincs ellenemre, ha bepillantást nyernek az életembe. Van viszont egy határ, ahol megállunk. Mert nekem onnantól már egyfajta pornográfia!
 
Rendszeresen kapok az emberektől dalszövegeket. Sokszor nem igazán tudom, mit akarnak, mit kezdjek velük? Számomra egy szöveget olvasni, úgy hogy nem ismered a zenéjét, olyan, mint nézni egy féllábú embert.
 
Valaha azt hittem, ha a gyerekeim elérik a huszonegy éves kort, mindenki megy a maga útján! Érted? Kirepülnek a fészekből. Na hát, nekem van egy harminckét éves fiam és ma is, úgy aggódom érte, mint kiskorában.
 
A stressz kikészíti az embert!
 
Már régóta sajnálattal figyeltem Michael Jackson-t. Na persze halála óta eladtak kilenc millió lemezét. Mondtam is a lemezkiadómnak. “Na, engem felejtsetek el, még nem vagyok kész!”  
 
Ezek a mai gyerekek azzal jönnek, hogy majd ők is híresek lesznek. Ezek nem tudják, hogy miről beszélnek. A mai világban már attól híres lehetsz, ha kiteszed a pöcsödet a Macy-áruház kirakatába!  (New York legpatinásabb áruházi kirakata)
 
A barát olyan valaki, aki megmondja neked, ha hülyeséget csinálsz, vagy ha egy bizonyos határon túl mész, vagy ha be vagy gőzölve.
 
Huszonhét éves korom előtt semmilyen sikerem sem volt. Valószínű ez segített eddig mindent átvészelni. Nyugdíjas állásom volt, fizettem a lakáshitelemet, gyereket neveltem. Ezek a dolgok segítettek helyesen megítélni az életünk valódi értékeit. És úgy hiszem, ez segít a karrieremben is, még ma is.

 

Kapcsolódó cikkünk:

A legrangosabb svéd díjat kapta Sting

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.