Ugye nem baj ha a karácsonyi dalt a húsvéti nyúl hozta?
2018-12-29

Elment a Hollies basszusgitárosa

A basszusgitáros 75 éves korában halt meg január első hetében, halálával a Hollies sem mondhatja már el magáról többé, hogy a sikerkorszakból az összes egykori tagja él még.

Az egyik első világhírű manchesteri zenekar, a Hollies alapító basszusgitárosa, Eric Haydock 1962-től 1966-ig játszott az együttesben, amely a hatvanas évek közepére a legnépszerűbb angol beatzenekarok közé került, majd a következő években világszerte óriási sikereket aratott. Haydock olyannyira alapító tag volt, hogy a többiek visszaemlékezései szerint a Hollies név is neki jutott az eszébe. Ő volt az első angol basszusgitáros, aki hathúros Fenderen játszott.

 

1966-ban aztán Haydock szóvá tette, hogy a zenekar menedzsmentje jókora összeggel rövidítette meg a zenekart, és tiltakozásul fel is függesztette a tagságát az együttesben, amely ennek ellenére sem állt le, hanem Bernie Calverttel pótolta. Ekkorra ugyanis a Hollies már nagy név volt, slágereik (Just One Look, Here I Go Again, Look Through Any Window, I Can’t Let Go stb.) folyamatosan a brit Top 10-be kerültek, az I’m Alive pedig vezette is a slágerlistát. Ráadásul Haydock távollétében végre sikerült Amerikában is befutni a Bus Stop című dalnak köszönhetően, és végül hiába volt igaza a menedzsmentjükkel folytatott pénzügyi vitában, Haydocknak végleg távoznia kellett, a többiek pedig Calverttel folytatták tovább, és értek el még a korábbiaknál is nagyobb sikereket a hatvanas évek második felében.

Az utódjánál jóval nyersebb, rockosabb stílusban játszó Haydock alapított később egy rhythm & blues zenekart Haydock’s Rockhouse néven, de kevés sikerrel, és végül felhagyott a zenéléssel, és lemezboltot nyitott Manchesterben. Amikor aztán 2010-ben a Holliest beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, Haydock is ott volt a ceremónián, mivel a zenekar 1964 és 1971 közötti összes tagjának járt a megtiszteltetés. A hatvanas évek nagy angol zenekarai közül egyébként jó ideje már a Hollies volt az egyetlen, amelynek még élt az összes tagja a legsikeresebb korszakából: Allan Clarke, Graham Nash, Tony Hicks, Eric Haydock, Bobby Elliott, Bernie Calvert és Terry Sylvester közül Haydock az első, aki már nem él. Halálhírét a Hollies tette közzé a Facebook oldalukon, hozzátéve, hogy a zenész békében, az otthonában halt meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.