Szép pénzt ért Frank Sinatra ujjlenyomata
2018-06-20
Elvis oroszlános gyűrűje
2018-09-20

Tarolt Paul McCartney új stúdióalbuma

Az Amerikában 2018 szeptember 7-én az MPL/Capitol Records gondozásában megjelent Egypt Station Paul McCartney 25. szóló- vagy a Wingsszel közösen készített lemeze, amely öt évvel követte a 2013-as New című korongot. Az Egypt Station az első héten a várakozásokat jóval felülmúló 153 ezer egységnyi eladást produkált az első héten.

Az Egypt Station a zenész nyolcadik listavezető lemeze az Egyesült Államokban; már legelső szólólemezével, a Beatles feloszlásával gyakorlatilag egy időben, 1970-ben megjelent McCartney című albummal sikerült az élre törnie.

A 76 éves brit sztár új lemeze címét egyik saját festményétől vette. Az album az első teljesen új dalokat tartalmazó anyaga 2013, a sikeres New óta. A lemez első kislemeze, a dupla A-oldalas I Don’t Know/Come On to Me szerdán megjelent. Előbbi egy szomorú ballada, utóbbi rockosabb szám, amelyet nemrég egy liverpooli klubban már előadott.

Az Egypt Station dalait Los Angeles, London és Sussex között utazgatva rögzítette, a producer – egyetlen dal kivételével – Greg Kurstin volt, aki korábban mások mellett Adele-lel, Beckkel és a Foo Fightersszel dolgozott együtt.

“Tetszik a kifejezés, hogy Egypt Station, azokra az időkre emlékeztet, amikor még albumok készültek. Az anyag első állomása a nyitódal, és aztán mindegyik szám egy újabb megálló. Olyan, mint egy álomszerű hely, ahonnan a zene árad” – fogalmazott hírlevelében Paul McCartney.

Az Egypt Station-ön tizennégy dal szerepel, a nyitó (Station I) és a záró (Station II) tétel instrumentális felvétel. A zenei utazás állomásai között lesz gondtalan akusztikus meditáció (Happy With You), időtlen himnusz, amely szinte bármelyik McCartney-éra albumán helyet kaphatna (People Want Peace) vagy hétperces epikus darab a régi formációit idéző szerkezettel (Despite Repeated Warnings).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.