Olivia Newton John Dame lett
2020-01-03
Üzletben sem lehet hamisan muzsikálni
2020-03-02

Én Elton John – Kendőzetlenül

Egymásnak ugrott Elton John és féltestvére, Geoff a zenész 2019 októberében megjelent önéletrajzi könyve miatt. A Rocketman című film sikere után döntött úgy, hogy kiadja az életrajzi könyvet.

Ebben az énekes rideg nemtörődöm szülőként ábrázolta apjukat. Hatalmas balhé tört ki Elton John családjában a zenész közeljövőben megjelenő önéletrajzi könyve miatt, amelyben azt állítja, megboldo­gult édesapja, Stanley Dwight sosem volt rá büszke, nem szerette, még a koncertjeire se ment el soha.

„Nem emlékszem, hogy apám egyszer is látott volna élőben játszani, vagy hogy valaha is a zenéről beszélgettem volna vele” – írja könyvében a 72 éves énekes, aki szerint apja sosem hitt a tehetségében, és inkább visszahúzta, semhogy segítette volna karrierjét.

Féltestvére, Geoff szerint azonban Elton hazudik az édesapjukról, aki mindig figyelemmel kísérte a sorsát, és a koncertjére is ellátogatott.

– Nem értem ezt az egészet, anyával és apával együtt voltunk a liverpooli koncertjén, mert meghívott bennünket. Apánk is ott volt, én is ott voltam, ő játszott, mi meg néztük. Ötéves voltam. Eltonnak vagy emlékezetkiesése van, vagy csak ezt akarja hinni, esetleg valamiért be akarja sározni az apját. – fakadt ki a The Mirror brit lapnak Geoff.

Édesapjuk, Stanley Dwight 1962-ben vált el Elton édesanyjától, majd második feleségétől, Ednától négy fia született.

– Akkoriban az apák nem ölelgették percenként a fiaikat, de azért a kapcsolatunk tele volt szeretettel. Emlékszem, hogy apa csak egyszer mondta, hogy szeret – a halálos ágyán. Három testvéremmel voltunk ott, de Elton nem – mondta az 53 éves asztalos, aki szerint édesapjuk szeme mindig felragyogott, ha meglátta legidősebb fiát a tévében.

 

A botrányra a Grammy- és Os­car-díjas zenész szóvivőjén keresztül reagált.

– Elton kitart a könyvben leírt álláspontja mellett, miszerint sosem látta őt az apja előadni – mondta a szóvivő.

 

Ír többek között Michael Kackson-ról is. Nem kozmetikázta véleményét néhai kollégájáról, Michael Jacksonról. Elárulta, hogy a pop királya beteg ember volt és egyenesen zavaró volt a közelében lenni. Először 13 éves korában ismerte meg Elton Michaelt, elmondása szerint akkor még egy kedves srác volt, ám a hírnév teljesen tönkretette a személyiségét. „Fogalmam sincs, mi járt a fejében és arról sem, milyen tudatmódosító szerekkel, kábítószerrel élt, de az biztos, hogy kifejezetten zavaró volt a közelében lenni. Komolyan mondom, hogy súlyos mentális problémái voltak, beteg volt”

 

Egy megjelent kritika szerint, Elton John tisztában volt vele, hogy ezt a könyvet nem a művészi krédója viszi el a hátán, és tizedennyire lenne élvezetes, ha mondjuk oldalakon keresztül taglalná, hogyan írta a Crocodile Rockot, hiszen a dalszerzés valójában sokszor unalmas folyamat. Nagyon szépen ír viszont a prológusban a szövegíró partneréről, Bernie Taupinről, akivel egy véletlen folytán találkoztak még nagyon fiatalon, hogy aztán megalkossák a poptörténet egyik leggyümölcsözőbb zeneszerző-szövegíró partnerségét. Elton John szerint ez volt a karrierje fordulópontja, mellesleg egy életre szóló barátság kezdete is (viszonyuk egyes pletykákkal ellentétben viszont sosem volt).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.