Elment Little Richard, a rock legnagyobb legendája
2020-05-09

A Metallica albumok rangsora

A Metallica albumok képezik a metalzene-történet egyik legfontosabb fejezetét.

A 60-as,70-es, 80-as évek popzenéje mellett kevés szó esik a metálról. A metál egykori és mai hívei számára persze sosem váltak elfeledetté.

Kétségtelen, hogy az egyetemes rockkultúra részeként helye van a zenekultúrában. Több évtizeden át, az egyik legmeghatározóbb együttes a Metallica.

A Metallicának megvolt és megvan az a képessége, hogy zenéjét adaptálják és kísérletezzenek velük.

Közel 40 évvel ezelőtt minden egy Los angeles-i koszos garázsban kezdődött.

Sok minden történt azóta, de ennek a cikknek a témája, hogy meghatározták az egyes albumjaik helyét egy képzeletbeli listán.

Nosza, lehet hevesen vitatkozni, vajon megfelelő -e a sorrend.

Van rajongói, akik nem bírják a zajos korai számaikat, és vannak azok, akik viszont nem hajlandóak hallgatni a ’88 utáni lemezeiket.

Mindannyian legitim vélemények, még akkor is, ha néhányuk ellentmondásosabb, mint mások. Tehát amikor az egyes Metallica albumokat nagyszerűség szerint rangsorolta, és a napokban jelenetette meg  a világ legjelentősebb magazinja a Metal Hammer, azt egy széleskörű felmérés előzte meg.

Nem utolsó sorban, gondoljunk a mai generációkra, akik számára a Metallica felfedezendő zenei világ. Számukra pedig segítség a rangsorolás.

 

A tíz stúdióalbumból, valamint élő albumból készült listát  több ezer ember szavazat rangsorolta.

13) Garage, Inc. (1998)

12) Reload (1997)

11) S&M (1999)

10) Lulu (2011)

9) Death Magnetic (2008)

8) Hardwired… To Self-Destruct (2016)

7) St. Anger (2003)

6) Load (1996)

5) Kill ‘Em All (1983)

4) Metallica (The ‘Black’ Album) (1991)

3) …And Justice For All (1988)

2) Ride The Lightning (1984)

1) Master Of Puppets (1986)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.